A sors játéka - Mazsolácska : D

Sziasztok!
Végre sikerült nekem is írnom... már régóta terveztem csak sosem akart sikerülni... eddig legalábbis :) Remélem jó lett....


A késő estékben a legjobb dolog,hogy az ember egymaga lehet.
Nem kell a többi embertől függnie figyelni mindenre amit tesz, amit mond. Ilyenkor csak élvezi az életet.
Ez az a nagyszerű dolog az életben, amit az emberek többsége még csak érdemlésre sem méltat. Pedig minden múlandó az ilyen meghitt nyugalmas pillanatok is.
Lehet hogy ez az én gondom is nem bírom felismerni a szépet ami az orrom előtt halad el? Talán ezért vannak azok a dolgok is oly messzire tőlem amiket igazán szeretnék? Talán 20 évesen nem is kéne más az életbe csak ez a nemtörődöm gyorsaság a minden jót szépet és boldogságra késztető pillanatot eltüntető dolog? Talán még nevet sem lehet adni ennek a fogalomnak. Sőt lehetséges hogy ebből a korszakból ki sem nő valaki és élete végéig így marad. Esetleg jön egy hűséges társ ki mellettünk marad jóban rosszban ahogy az eskü is mutatja amit az ifjú pár tesz le egymásnak.
Vajon én hol ronthattam el 1 hónapja még mindenem meg volt ami a boldogsághoz kelhet .egy család aki mindennél fontosabb, egy olyan személy aki mindig ott volt és akivel esküvő nélkül is hűséget fogadtunk. Egy szép és reményekkel teli jövő kép. Viszont mindez már csak a múlté.
Minden egy fülledt esős nyári napon kezdődött. Egy ártatlan veszekedés, mely szinte minden héten látogató volt nálunk.Mindig akadt valami apróság ami valamelyikünknek nem tetszett.
Már arra hogy miért is vesztünk össze nem emlékeszem. Közös életünk legnagyobb vitája volt, melynek végeredményeként elrohantam. Rohantam a veszekedés elől, talán az igazság elől, a tények elől. Aznap már nem is mentem haza. Kóvályogtam az olykor népes de mégis kihalt utcákon és vártam a csodára, de sojnos az volt az utolsó dolog ami akkor meg akart nekem jelenni. Öntudatlanul bolyongva jutottam el a szüleim házához. Ez volt az a hely ahova, ha bármi gondom adódott is mindig elmenekülhettem. Azon a napion viszont semmmi sem volt úgy ahogy kellett volna a ház előtt mentőautó állt. Épp az apámat rakták be a kocsiba. Anyám sírva követte. A mindig oly erősnek és élet vidámnak tűnő asszony most épp az ellenkezőjének hatott.
- Anya!Anya! Mi történt?
- Az ...az desapádnak ...szív...szívinfarktusa volt.....és ...nagyon nagyon súlyos.
- Nem...nem biztos nem olyan súlyos. Nyugodj meg kicsit hol a kocsikulcs majd én beviszlek utánuk.
De a helyzet mégis súlyos volt az apám kómában feküdt akár egy darab összeroncsolódott fa. Semmi sem mutatott arra hogy egyáltalán valaha fel fog belőle ébredni. Aztán két napra rá felébredt és teljes 489 órát normálisan ment tovább minden. Épp mire már anyám is nyugodtan tudott aludni és én is kibékültem a barátommal Tommal, minden a feje tetejére állt az éjszaka kellős közepén anyám hívott. Az apám javulása csak látszólagos volt. Az éjszaka újabb infarktusa volt és belehalt. És ez volt az a rész, amelyből észre kellett volna vennem a jeleket de túl vak és süket voltam hozzá. Az anyám nem bírta elviselni ezt a hatalmas fájdalom örvényt. Az apám volt a mindene.
- Nélküle élni nincs semmi értelme.
- Ne mondj ilyeneket én mindig ott leszek ha kelleni fogok. Csak kérlek ne mondj ilyet. Ha akarod akkor most rögtön átmegyek hozzád.
- Ne inkább ne.A magány most sokkal jobb lesz.
Igazság szerint ekkor felmerült bennem hogy talán nem lesz többé már ő sem. Aggódásom azonban alaptalanná vált. Másnap már kezdett viszanyerni valamicskét az erejéből de az a régi éne már nemtért vissza. Tommal is egyre gyakrabban veszekedtünk. Egyre többet voltam magányos, sőt már emlékszem is a az egész vita azon alapult, hogy még nem akartam oltár elé állni.
- Hidd el szeretlek. Szeretem a hóbortjaid és téged velük. De a fiatalság bolondság, de én nem akarom még.
- De miért? Oké azt értem hogy meghalt az apád.
- Azért mert félek és mert még nem vagyok hajlandó beadni a derekam a házasság szent kötelékének.
Ekkor ő volt az aki elmenekült. Többet már nem is láttam őt élve. Kiderült hogy egy bárba ment levezetni a feszültséget, amikor is a bárban bunyó ütötte fel a fejét és valamelyik asztalnál valaki felborított egy gyertyatartót ami egyenesen egy besötétítőre esett. Senki sem maradt életben. Senki....
Lehet hogy a sors kegyetlen játékot akart velem űzni? ... Már nem tudhatom meg, már nem is lenne kivel játszani a szeretteim közül. Talán a legárvább emberi lény lettem a Földön. Senkim sem maradt mostanra. Milyen furcsa is, hogy az élet akár egy hónap leforgása alatt teljesen romba dőlhet. Elveszhet, mintha nem lenne már semmi benne, ami arra késztetné az embert hogy tovább éljen.
Az édesanyám volt az aki a legtovább mellettem volt aztán az egyik egy héttel ezelőtti estén nem bírta tovább. Részegen autóba szállt, megcsúszott egy kanyarban és... már nemvolt ki megmentse őt.
Minden elveszett körülöttem. Azt hiszem ez volt az a pillanat amikor elhatároztam... nem adom fel a sors játéka kegyetlen volt. De megtanított sdok mindenre a keserűségtől egész érzelmek végtelen skáláján sok érzelemre. Öngyilkosság, mint gondolat nem tagadom megjelent a fejemben.
Főleg azután, hogy ma megtudtam, hogy a bátyám a családja össze tagjával együtt repülőgép szerencsétlenségben meghalt. Meglehet az is, hogy talán egy elmebeteg ember kiszemelt magának és addig akar kínzoni még megölöm magam.
Megkönnyebbülés már semmi gond baj nem lenne a világon. Talán még is jobb lenne meghalni? Eltűnni a semmibe. Találkozni a nagy kaszással az utolsó pillanatban... aki azért jön nehogy meggondolja magát az ember. Vagy éljek tovább az apám egyik kedvenc mondását felidézve:
- Minden elmúlik egyszer. A fájdalom, a boldogság, az érzelmek vihara, maga az élet. Mégis minden ember él, mert tudja ezt maga is, de ott a tudat, hogy jönnek újabb és újabb dolgok amik talán még fényesebbek is lesznek az előző érzéseknél.

A rossz úton - Rami

Sziasztok!

Ismét én vagyok, igen, mert meguntam, hogy már lassan egy hónapja nem írt senki. *Most gyilkos pillantást lövel Viki és Dorottya irányába* Szóval íme egy újabb agyament sztori Ramikától, amely jelen esetben korhatáros is... Remélem azért tetszeni fog :] Várom a véleményeket ;]

Love, Rami

A rossz úton…

„Vágy. Egy érzés, amelynek célja, hogy rossz útra vezessen. A szeretetre éhezőket ostoba döntésekbe hajszolja.”

Mindenki azt hiszi, hogyha valakinek pénze van, az valami fenomenális dolog. Hogy annak az embernek milyen jó, mert nem kell azon aggódnia, hogy miből fizeti ki a számlákat, hogy mit fog a gyerekeknek adni, ha éhesen hazajönnek az oviból vagy az iskolából. Azért, mert bármikor, bármit megvehetnek, a gyerekeknek gond nélkül tudnak zsebpénzt adni. Nagy házuk van - esetleg több is -, márkás, luxusautókkal járnak, mediterrán helyekre járnak nyaralni… De az érmének két oldala van. Minden családban van valami, amivel a benne élők nincsenek kibékülve. Semmisem tökéletes, még az oly drága, minőségi perzsaszőnyegben is ejtenek hibát. Igaz, azt direkt csinálják, mert ők úgy vallják, semmi nem lehet tökéletes, csak maga az Isten.

Sokan élnek azzal a közhellyel, hogy aki gazdag, az boldogtalan. De ezt meg is lehet cáfolni. Nem minden tehetős ember depressziós, van, aki teljesen jól érzi magát a bőrében.  De persze ők is emberből vannak, sokan hiányolunk valamit az életünkből, ahogy ők is. Így a jómódúak között is van, aki nem érzi teljesnek az életét. Így volt ezzel Abby is, a dollármilliárdos banktulajdonos Max egyetlen lánya, akire büszke volt, a fiával ellentétben. Abby jó tanuló volt, diákelnök, pom-pom lány és mindemellett bájos arccal lett megáldva. A családból ő volt az egyetlen, aki jóban volt a bátyjával. Többé-kevésbé még hatással is tudott rá lenni, amíg rá nem ébredt, hogy valami nincs rendben. Valami létfontosságú hiányzik neki.

Hiába volt barátja, ő hiába szerette a fiút. Nem érezte, hogy viszont szeretnék. A barátai sem igazi barátok voltak, amilyenekre ő vágyott. Mind kis milliomos palánta, kertvárosi cédák voltak, akiket nem igazán érdekelte, hogy mit gondolnak róluk. csak a pénz lebegett a szemük előtt. Pénzzel bármit elérhetnek – gondolták. De Abby meg akart felelni mindenkinek. A belső démonjaival harcolt, s közben szeretethiánytól szenvedett. Menekülni akart. Saját maga és a világ elől. Tudat nélkül. A boldog lebegést pedig csak a drogoktól kapta meg. Rálépett arra a rossz, de már kitaposott ösvényre, amire a bátyja is, évekkel korábban. Csak Josh azóta ráébredt, hogy ez nem jó út, de letérni már nem tudott róla. Már túlságosan régóta járt rajta. De a húgának nem kívánta ezt az életet.

-Abby, ennek nem lesz jó vége – próbálta a húga fejébe verni sokadjára. – Gondolatban megjelent előtte a végkifejlet, minden egyes beszélgetés alkalmával, és mégsem tudott hatni a lányra. – Abby, hát nem emlékszel, mit mondtál nekem? Kislány, ne akard elbaszni az életed! – rázta meg húgát. – Nézz rám Abby, nézz rám! N akard, hogy a drogok szétbasszák az agyad!

-Kussolj már! – üvöltött rá, a nemrég még oly kedvesen mosolygó, bájos lány most bátyjára. – Figyelj, csak add ide a bogyókat, és nem is látsz többet, oké? Josh, add-ide-azokat-a-kurva-tablettákat – mondta minden szót hangsúlyozva, kissé ingerülten.

-Abby, ez nem te vagy – esett kétségbe Josh, húga eltorzult arca láttán. Megrémült, mert felfedezte benne saját magát. Felfedezte benne a függőt.

-Honnan a faszból tudod, hogy ki vagyok én? – háborodott föl, de immár a könnyeivel küszködött. Abby úgy érezte, menten darabokra hullik. Fájt a mellkasa, szorított, mintha egy nálánál húsz kilóval nehezebb ember telepedett volna rá. – A picsába, hát már az is baj, ha egy kicsikét jól akarom magam érezni?

Josh erre nem tudott, vagy nem akart válaszolni. Saját magával harcolva átnyújtotta húgának a kis, fehér zacskót. De amint ezt megtette, újra megjelent a jövő szörnyű képe előtte, és bűntudat kezdte őt mardosni belülről. Abby pedig a szerzett zsákmánnyal kiviharzott a szobából. Nem hazudott Josh-nak, amikor azt mondta neki, hogy nem látja többé. Abby ezt már előre kigondolta. Belövi magát, majd eltűz otthonról, aztán „lesz, ami lesz” alapon nekivág a városnak. Ha más nem, hát kurvának áll. A gondolat még imponált is neki. Az örömlányok legalább élvezik, amit csinálnak.

Mint a legtöbb ember, Abby is így gondolta, de hol is van ez alátámasztva? Ez egy téves információ. Sok lányt belekényszerítenek. Gondoljunk csak azokra a lányokra, akiket a családjuktól elszakítva, elvisznek más országokba, és muszáj közösülniük a férfiakkal, különben ha nem megverik őket, akkor egy nemi erőszakra biztosan számíthatnak. De akár azokra az anyákra is gondolhatunk, akik nm voltak elég elővigyázatosak és fiatalon megestek, az apuka lelécelt, a szülők pedig azt mondták: „Ha megcsinálni megtudtad, föl is tudod nevelni!”. Egy nő egy gyerekkel mégis hol tud dolgozni? Hol fogják alkalmazni úgy, hogy mellette tisztességesen föl tudja nevelni a gyereket, pláne ha még kicsi, akivel állandóan törődni kell. Nőket amúgy sem szívesen alkalmaznak, nem még ha van gyereke. Nincs más megoldás, mint éjszakai pillangónak állni.

-Mennyi vagy, cukorfalat? – kérdezte Abbytől egy kopasz, kigyúrt fickó, akinek a homlokát egy jókora sebhely díszítette.

-200 dollár – válaszolt a lány egy mellvillantás kíséretében.

-Szopsz is, mucus? – kérdezte újra a férfi, kéjes, undorító vigyorral.

-Szeretnéd, hogy szopjak is? – kérdezett vissza Abby. A régen életvidám lányból ma már minden kigyilkoltak. A herointól teljesen elszállt az agya, az örömlánykodás pedig csak rontott rajta. Csak egy bábu volt, semmi más.

-Tövig nyeljed, kiscicám! – rikkantotta a férfi és disznó módjára röhögött. – És mit vállalsz még? Nyalhatlak, és úgy baszhatlak, ahogy akarlak? – röhögött még mindig, de már a puszta gondolattól merevedése lett.

-Plusz pénzért még belém is hugyozhatsz – mondta unottan Abby, de azért próbált valami életet varázsolni az arcára.

-Ilyen ribanc kell nekem – csapott a kő keményen álló péniszére. – Van itt pénz babám, készítsd a picsád! – vihorászta, mire Abby beszállt mellé a nagy, fekete autóba.

Abby hiába erősködöt, hogy kielégíti a férfit az autóban, út közben, de az nem engedte. Abbyt valahol izgatták az ilyen férfiak, bár nagyobb annak a valószínűsége, hogy ezt már csak magába táplálta, hogy ne legyen olyan rossz. A férfi nem vitte őt messzire, akár egy rossz filmben szoktuk látni, egy közeli, lepukkant motel parkolójában parkolt le. Nem meglepő módon, azonnal kaptak szobát. Tulajdonképpen, a motel az utcalányok kuncsaftjaiból élt. A szoba nem éppen volt valami higiénikus. Persze ők nem is azért mentek oda, hogy azt vizsgálják, minek hogyan kellene lennie, és hogy a bizarr foltok hogyan kerültek az ágyneműkre.

A férfi kulcsra zárta az ajtót, behúzta a függönyöket, és minden fürdés nélkül ledobta magát az ágyra, majd Abby fejét a pénisze felé nyomta.

-Na, most szopjál! – parancsolt a lányra, aki idő közben ledobta magáról a falatnyi ruháit.

Abby egyből cselekedett. Nem figurázott. Marokra fogta a férfi nemi szervét, majd belekezdett az orális kielégítésbe, ezzel hangos nyögéseket előcsalogatva a férfiból.

-Nyeld le, nyeld le a gecim! – mondta a férfi, majd Abby szájába élvezett. A lány újfent engedelmeskedett neki. Úgy volt vele, hogy úgy is mindegy.

Ahogy azt a férfi mondta, ő is „kielégítette” Abbyt. Bár a lány nem élvezte, megjátszotta az orgazmust. Nagy gyakorlata volt már ebben, így hangos nyögésekkel és összeszorított szemekkel adta a férfi tudtára, hogy abbahagyhatja a lefetyelést. Ez újra lázba hozta a férfit. Abby gyorsan széttárta a lábait és a férfi már benne is volt. Semmi gyengédség, a kopasz férfi durván és vadul mozgott. Abbyt nem érdekelte, mert boldog volt… az egy órája belőtt herointól. Talán még élvezte is, olyan szinten hozzászokott ehhez a hosszú hónapok alatt. S míg Abby aktus közben, maradék tudatával azon gondolkozott, hogy meg kéne látogatnia a dílerét – és hogy talán egy ingyen menetet is felajánl neki, hogy olcsóbban jöjjön ki –, a férfi elérte a csúcsot és Abbybe élvezett.

A kuncsaft kifáradt, nem volt ő sem olyan nagymenő, mint ahogy azt beállította. Kifizette Abbyt, majd visszavitte a többi lányhoz, akik egy szenvedélyes csókkal üdvözölték ifjú munkatársukat. Kiváltképp Cassandra szerette őt. Abby nála lakott, és néha eljátszadoztak egymással. Cassy lakása teli volt mindenféle szexuális segédeszközzel, és szívesen bújt férfi bőrbe is. Természetesen a megfelelő segédeszköz sem maradhatott el. Ő nem volt durva a fiatal lánnyal, minden alkalommal gyengéden hatolt Abbybe a mű-, felcsatolható péniszével. Abby először, s utoljára is vele élvezte az együttlétet.

Abby csaknem fél éve folytatta ezt az életvitelt. Josh azt hitte, húga csak hatni akart rá, amikor azt mondta, hogy elmegy. A szülők természetesen a fiút hibáztatták, mert biztos, hogy ő mondott valamit, meg amúgy is, milyen példát mutatott neki. valahol tudat alatt a fiú is saját magát hibáztatta, bár tudta, hogy úgy sem tudta volna visszatartani. Josh hiába mondta, hogy próbálta észhez téríteni Abbyt, a szülők nem hittek neki, s ezután emberszámba sem vették. Pedig Josh még elvonóra is járt. Valamint büszkeségét félretéve a szülei elé állt, s elmondta az ötletét, miszerint ragasszák ki Abby képét ahol csak lehet, hátha valaki látta. Josh még a drogos haverjait is mozgósította, csakhogy megtalálja a húgát. Mindhiába.

Abby nem került elő, hiába mozgattak meg minden szálat. Még csak a hírét sem hallották a lánynak. Egészen egy péntek reggelig, amikor Abby anyukája a konyhában, kávéfőzés közben a híreket nézte. A konyhapult mögül pont a nappaliban lévő tévére lehetett látni.

Újabb haláleset történt, ma hajnalban!

A rendőrség még mindig nem tudta elfogni a bűnbandát, melynek ma újabb áldozata egy tizenéves lány volt, akit brutálisan meggyilkoltak. Az arca és szinte minden porcikája össze lett kaszabolva, a hasát felvágták és kibelezték.

A holttestre egy munkába igyekvő nő talált rá, egy sikátor szélén.

Mint megtudtuk, a lány utcalány volt egy ideje és feltehetőleg kuncsaftot kereshetett, amikor megtámadták.

A rendőrség friss információi alapján a lány Abby Fischer volt és fél éve eltűntnek nyilvánították.

Ezzel egyidejűleg Josh szobájából egy hangos dörrenés hallatszott…

¤ Vége ¤